Hanyatlik a PC piac!

0
(0)

Ezt már eddig is tudtuk, azonban a Gartner és az IDC tegnap hozta nyilvánosságra az amerikai, illetve világpiaci számítógépeladási trendekről szóló jelentését. Az adatok globálisan mínusz 0,1 százalékos visszaesést mutatnak, azonban az amerikai piacon tart a 7 negyedéve tartó mélyrepülés. Ez azért fontos, mivel az amerikai viszonyok mindig megjósolják a globális trendek jövőbeli alakulását. Ez azért aggasztó, mivel most jutottunk el oda, hogy a fejlődő országok növekedése már nem tudja ellensúlyozni a fejlett országok visszaesését.

A tengerentúli eladások a Garner szerint 6, az IDC szerint 11 százalékkal múlják alul  2011 azonos időszakát. Mindezeknek a hatását megérzik a piacvezető gyártók is: a Dell 9, a HP pedig 11 százalékos visszaesést könyvelhetett el az előző év azonos időszakához képest. Természetesen ezt még a nagyok sem nyelik le, szóval mindkét cég strukturális átalakításokba kezdett, sőt a HP-nál még az is felmerült tavaly nyáron, hogy eladják a teljes PC-ágat. Szerencsére ez nem következett be, azonban a kilenc hónapja kinevezett új CEO – Meg Whiteman – 27 ezer főt bocsájtott el, ezzel évi 3,5 milliárd dollárt megspórolva. A nagy rivális 2 milliárddal próbálja megrövidíteni éves kiadásait.

Az iparág mélyrepülését az elemzők az okostelefonok, illetve táblagépek előretörésének következményeként látják, azonban az utóbb említett eszközök tartalomfogyasztásra vannak kihegyezve, míg a PC-k tartalomkészítésre. A szektor viszontválasza erre a helyzetre az Ultrabook kategória volt, ami nem aratott (még) nagy sikert a magas ára miatt.

A visszaesést továbbá a Windows 8 is garantálja a következő negyedévben, hiszen sokan pont most nem vesznek PC-t vagy notebookot, inkább megvárják az új Windows érkezését, amivel természetesen kijönnek az OS-hez készült termékek is. A 8-as számú delikvens lehet, hogy megtöri ezt a csökkenést, de megállítani nem fogja, mivel az elemzők szerint a táblákból 2-3 év múlva azonos mennyiséget fognak leszállítani, mint a gépekből. Tovább ronthatja az PC piac kilátásait a Microsoft Surface, ami az első tartalomkészítésre is normálisan használható tablet lenne.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatszám: 0

Nincsenek még értékelések.

4 thoughts on “Hanyatlik a PC piac!”

  1. Ez igaz de mindig lesznek olyan emberek akik a pc-t részesítik majd előnyben. Személyszerint én inkább pc párti vagyok.

  2. Szerintem nem hanyatlik, hanem haldoklik, egyre könnyebb, gyorsabb, hordozható laptop típusokat dobnak a piacra, a játékok is jól futtathatók már a legtöbb mai gépen, munkára meg mindegyik kiválóan alkalmas.

    1. Ajtony Csaba

      A munkaállomások azért nem fognak teljesen kiszorulni, mert vannak olyan alkalmazási területek, ahol olyan teljesítmény, vagy több monitor használata szükséges amit a laptopok nem tudnak nyújtani.
      De való igaz, a felhasználók döntő többségének megfelelnek a notebookok, netbookok és tabletek…

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top