A Windows 8 már kétszázmillió eladott lincensszel büszkélkedhet

0
(0)

A Microsoft az utóbbi időben semmit nem közölt velünk a Windows 8 operációs rendszeréről, az imént viszont kiadott egy közleményt, hogy már túl vannak a 200 milliomodik licensz eladásán. Erre azonban mégsem lehet olyan büszke a fejlesztővállalkozás, mivel a százmilliós határt hat hónap alatt érte el a rendszer, szóval majdnem egy év alatt sikerült ugyanannyit eladni. A kép még árnyaltabb lesz, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a Windows 7-ből ennyi idő alatt 240 milliót adtak el.  A gyengébb szereplés több ok miatt is várható volt: egyrészt, a PC-piac lassul, másrészt, az ehelyett előtérbe helyezett tabletek Microsoft-kiadásai nem értek el osztatlan sikert, fogalmazhatunk úgy is, hogy óriási bukás volt az első, de a második sem sikerült olyan jól. Ezen remélhetőleg változtatni fog majd a hamarosan érkező Windows 8.1 Update 1, ami az asztali felhasználók számára egyszerűbbé fogja tenni az egérrel és billentyűzettel való használatot. A szoftveróriás ezen kívül a kisebb méretű eszközökhöz is optimalizálni fogja a rendszerét, ami áprilisban jelenhet meg.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatszám: 0

Nincsenek még értékelések.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top