Hivatalossá vált a Microsoft Blue

0
(0)
Hosszas pletykasorozat, kiszivárogtatások százai után végre hivatalossá vált a Microsoft Blue, ami Windows 8.1-ként látta meg a napvilágot, s amely teljes pompájában a június végén megrendezésre kerülő BUILD 2013 konferencián fog bemutatkozni a nagyközönségnek. Ekkor már letölthetővé válik, s ingyenesen tesztelni lehet a Windows 8 Update-jét.
A Windows Blue, pontosabban 8.1 lelepleződésének oka az volt, hogy ezt a gigászi foltozást elkezdték tesztelni a Microsoft legnagyobb partnerei. A folyamatos kiszivárgások sem tettek rosszat a cégnek, hiszen egyrészt folyamatosan címoldalon lehettek vele, valamint a felhasználók és a részvényesek felé azt közvetítették, hogy Redmondban figyelembe veszik a felhasználói visszajelzéseket és ez alapján feszített tempóban készítik el az operációs rendszerük első monumentális javítócsomagját. Egyelőre csak néhány új feature-ről hullott le a lepel, a többit az éves csúcstalálkozójukra tartogatják.
windows 8.1
Addig is nézzük át, hogy mit tudunk eddig!
A fejlesztők a felhasználók által legjobban kritizált hibákat javították ki, vagy alakították át. Az első, és egyik legfontosabb az, hogy a Windows 8-ban nem lehet átállítani a háttérképet a csempék alatt. Ez meg fog változni, már saját képeket lehet beállítani, pont úgy, mint az asztalon. A zárolóképernyő is megváltozott, egyfajta óriási képkeretté lehet átállítani. A képek természetesen slideshow-szerűen jelennek meg. A telepített alkalmazáslistához már egyszerűen csak egy swipe-mozdulatot kell tenni a képernyő alsó felületéről, új szoftver telepítésekor pedig nem kerül ki a parancsikon a már meglévő csempék közé. Ez igen hasznos, mivel amikor az ember egy nagy applikáció-csomagot telepített az eszközére, akkor minden egyes nem minden alkalommal használt parancsikont egyenként kellett leszedni. A vezérlősáv keresője kibővült egy Bing-ikonnal, szóval ha keresést indítunk, akkor már automatikusan az interneten is keres a rendszer. A modern felületű programok könnyen áthúzhatóvá váltak, a Snap funkciót kihasználva pedig akár már 3 applikáció is egymás mellé kerülhet a kijelzőn. Az Áruházban már sokkal több információra lelhet az ember a toplistákkal, valamint a benne található elemekkel kapcsolatban. A programok frissítése automatikussá vált. Ami pedig sok felhasználó örömét kiválthatja az az, hogy visszakerült a Start-gomb, bár eredeti funkcióját elvesztette, a Start-menüt végleg kukázták.

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatszám: 0

Nincsenek még értékelések.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top